Belföld

A Fidesz listázta az egrieket Nyitrai Zsolt kampányában

Az egri polgármesteri hivatal egyik szekrényéből fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő, írja az egriugyek.hu. A portál birtokába került iratok átvizsgálása során kiderült, hogy

2014-ben, az országgyűlési választások előtt Egerben a Fidesz képviselőjelöltje, Nyitrai Zsolt érdekében törvénytelen módszerekkel listákat készítettek a város választópolgárairól, azok személyes adataival, lakcímeivel, valamint a pártszimpátiájukra vonatkozó információkkal.

Az Egri Ügyek fotókat is közölt a listákról, az egyiken egyértelműen látszik a helyi választópolgárok aktivitása: az 1-es a Fidesz szempontjából a legelutasítóbb, míg a 7-es osztályzat a legodaadóbb választót jelent.

Egy másik képen látható, hogy külön jelzésekkel tüntették fel, hogy a 2014-es országgyűlési választások kampányidőszakában,amikor az aktivisták felkeresték az érintett embereket, akkor azok milyen hozzáállást tanúsítottak.

Fotó készült továbbá arról az összesített kimutatásról is, hogy a fideszes aktivisták közül ki és hány érvényes ajánlást gyűjtött az aláírásgyűjtési időszakban.

Egy másik képen már azt taglalják, hogy a választópolgárok hogyan viselkednének a szavazás napján, azaz elmennének-e szavazni. Itt már egyértelműen a Fideszhez való viszonyt tüntetik fel.

Érdekesség, hogy a fideszes aktivisták a 2014-es képviselői ajánlásgyűjtés során frissítették a Kubatov-listákat, a helyi választási bizottság által hitelesített ajánlóíveket viszont a gyűjtési időszak lejártával hiánytalanul vissza kell szolgáltatni a bizottságnak.

Azaz a kérdés a következő: miért voltak Nyitrai Zsolt 2014-es választási ajánlóíveinek fénymásolt példányai a 2019-ig fideszes vezetés alatt álló egri városházán?

Az Egri Ügyek információi szerint Mirkóczki Ádám polgármester feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen személyes adatokkal való visszaélés és választási csalás gyanújával, a csütörtöki közgyűlésen pedig fel fogja szólítani a jelenlegi fideszes önkormányzati képviselőket a lemondásra és mandátumuk visszaadására.

A dokumentumokról készült fotókat ebben a cikkben nézhetik meg.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik