Belföld

Kifigyelték a nőket a 4-6-os villamoson, majd követték és kirabolták őket

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a három férfit, akik több nőt is kiraboltak a fővárosban idén januárban.

B. F. és társa, J. Cs. a hajnali órákban kifigyelt egy nőt a 4-es 6-os villamoson, majd amikor leszállt akkor követni kezdték, hogy megszerezzék az értékeit. A nőt a II. kerületig követték, ahol torkát megragadva és száját befogva egy kapualjba vonszolták. Ott a hátizsákjából előkeresték a pénztárcáját, amelyből kivették a benne lévő készpénzt, és elvették a mobilját is. A bűncselekménnyel okozott kár körülbelül 27 ezer forint.

Két nappal később P. J. is csatlakozott a rablókhoz, a módszer pedig ugyanaz volt. Kiszemeltek maguknak egy nőt a 4-es 6-oson, akit ezúttal a VII. kerületig követtek. Itt B. F. és korábbi társa falhoz szorították a nőt egy kapuban, majd a szemét és száját is befogva átkutatták a kabátját. Mindeközben az újonnan csatlakozott román társuk azt figyelte, hogy jön-e valaki.

A gyanúsítottak elvették a nő mobilját, amelyet később a Keleti-pályaudvar környékén feltehetőleg egy orgazdának adtak el. A bűncselekménnyel okozott kár körülbelül 100 ezer forint. A bántalmazás során a nő könnyű sérüléseket szenvedett.

Mivel B. F. és J. Cs. saját bevallásuk szerint is hajléktalan életmódot folytatnak, a bíróság álláspontja szerint esetükben fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Román társuknak se családja nincs itt, se pedig itteni lakóhelye és bejelentett munkahelye nincs. Mindezekre figyelemmel az ő esetében is megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, vagy elrejtőzne.

Mivel a nyomozás eddigi adatai szerint J. Cs. gyanúsított ismeri az egyik nő lakcímét, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a nő befolyásolásával, esetlegesen megfélemlítésével, továbbá gyanúsított társainak befolyásolásával, esetleges megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Tekintettel arra, hogy J. Cs. büntetett előéletű, valamint arra, hogy jelenleg J. Cs. és B. F. ellen is több büntetőeljárás folyik, a bíróság álláspontja szerint kettejük vonatkozásában a bűnismétlés veszélye is fennáll.

Mindezek alapján, a szükségesség, arányosság és fokozatosság elvét vizsgálva a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok mindhárom elkövető esetében kizárólag a letartóztatással biztosíthatók. A végzés nem végleges.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik