Belföld

Nincs rendes fűtés, így kabátban tornáznak a gyerekek egy budapesti iskolában

A XII. kerületi Budapesti Gazdasági Centrum Budai Középiskolájában kabátban töltik a diákok a téli hónapok tanóráit az osztálytermekben és a folyosókon egyaránt, tudta meg a 24.hu.

Az iskola egyik diákja lapunknak arról számolt be, hogy a földszinti tantermekben gyakran 20 fok alatt van a hőmérséklet, a tornaterem öltözőjében pedig mindössze 16 fokot mértek. Hideg van a tornatermekben is, így aztán

a tanulók valamennyi testnevelésórán kabátban hajtják végre a futást és a gimnasztikai gyakorlatokat  – már ha így is képesek rá. 

A lapunknak nyilatkozó diák szerint hiába beszélnek a problémáról, az iskola vezetése nem tesz semmit, miközben gyakran úgy érkeznek meg a tantermekbe reggelente, hogy le vannak kapcsolva a radiátorok. Az alábbi fotót is az intézményben készítették.

Fotó: 24.hu

A probléma nem új keletű, a nekünk nyilatkozó diák  2016-ban kezdte meg tanulmányait az iskolában, és már akkor is ez volt a helyzet. Egyik iskolatársa ezen kívül arról számolt be, hogy az osztályteremben általában behúzzák a függönyt, mert nagyon rossz a nyílászáró, ezért nagyon engedi be a hideget.

Kerestük az iskola igazgatóját és a fenntartót afelől érdeklődve, mi az oka annak, hogy nincsen rendes fűtés az iskolában, valamint mikorra várható, hogy megjavítják.

Frissítünk!

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum főigazgatója cikkünk megjelenését követően a következőket válaszolta:

„Alaptalan az az állítás, mely szerint a Budapesti Gazdasági Centrum Budai Középiskolájának termeiben 20 fok alatt lenne az átlaghőmérséklet. Az iskolavezetéshez sem a tanulók, sem a kollégák, sem a szülők részéről nem érkezett eddig jelzés az alacsony teremhőmérséklettel kapcsolatban.

Eseti jelleggel előfordulhat mulasztás, például nyitva maradt ablak, de ilyenkor az iskola vezetése azonnal intézkedik.A téli hónapok során a termek átlaghőmérséklete megfelel a vonatkozó rendeletben foglaltaknak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik