Belföld

A Fidesz nem várt a végéig, bejelentette: győzött a párt jelöltje a győri időközi választáson

Dézsi Csaba András, a Fidesz jelöltje nyert vasárnap Győrben Pollreisz Balázs ellenzéki jelölttel szemben a Borkai Zsolt polgármesteri posztjáért folyó időközi választáson.

Dézsi a szavazatok 56,1 százalékát szerezte meg, míg riválisa 39 százalékot kapott. Kettejük között nagyjából a szavazatszámlálás kezdetétől végig ez volt a szavazatmegoszlási arány.

Győrben azért volt szükség időközi polgármester-választás kiírására, mert az október 13-án megválasztott Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. A posztért hatan indulnak: Dézsi és Pollreisz mellett egy-egy jelölt az Összefogás Győrért Egyesület, valamint a Mi Hazánk Mozgalom színeiben, ketten pedig függetlenként. A négy indulónak összesen kevesebb mint 5 százalékos támogatottsága volt.

A Fidesz nem várta meg a végeredmény kihirdetését, már a voksok kétharmados feldolgozottságánál közleményben jelentette be, hogy győzött a párt jelöltje.

Fölényesen győzött a Fidesz-KDNP jelöltje Győrben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek az időközi polgármester-választáson és szavazatukkal Dézsi Csaba Andrást és a fejlődést támogatták.

Vasárnap este 18 óra 30-kor 42,24 százalékos volt a részvétel az időközi választáson. Októberben 44,1 százalék volt a végső részvételi adat, így feltételezhető, hogy az újabb választáson szinte hajszálra ugyanannyian mentek el szavazni, mint október 13-án.

Borkai Zsolt azért mondott le a polgármesterségről, mert a önkormányzati választás előtt nyilvánosságra került róla egy szexvideó, és a botrány során a várost érintő gyanús üzleti ügyek is felszínre kerültek. Október 13-án mindezek ellenére szűk többséggel megnyerte a győri polgármester-választást a DK-s Glázer Tímeával szemben.

Dézsi Győrben született 1962-ben. Belgyógyász, kardiológus, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosa. 1994 óta tagja a Fidesznek, sőt sokáig a párt legbefolyásosabb politikusa volt a városban. 2002 előtt alpolgármester, sőt polgármester jelölt is volt, ám akkor súlyos vereséget szenvedett az MSZP polgármesterrel szemben. Dézsi fideszes karrierje 2006-ban tört meg, amikor a pártvezetés az akkor még független, de sportolóként jól reklámozható Borkai Zsoltot tolta be jelöltnek. Dézsi Fidesz-frakcióvezetőként kezdte meg Borkai mellett az akkori ciklust, de a személyes ellentétek miatt Kövér László személyes jelenlétében leváltották. Dézsi azóta egyszerű képviselőként tagja volt ugyan a képviselő-testületnek, de nem volt beleszólása a városvezetés ügyeibe.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.