Belföld

Nincs két ugyanolyan lépcsőfok a felújított tatai vasúti megállóban

Nem sikerül túl jól Tata-Tóvároskert vasúti megállójának felújítása – számolt be a Közlekedő Tömeg egy Facebook-posztban. A megálló lépcsőjét tavaly szeptemberben újították fel, de úgy, hogy

minden lépcsőfok különböző magasságúra és szélességűre sikerült, sőt, a méretek egy-egy fokon belül is változóak.

A bejegyzés szerint ennek eredményeképpen az új lépcső nem csak csúnya, hanem a vakok és a gyengénlátók számára még balesetveszélyes is lett. Sőt, mint írják, az anyaghasználat annyira elhibázott, hogy várhatóan pár éven belül újra tönkre fog menni a szerkezet.

Fotó: Közlekedő Tömeg

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a MÁV az ország egyik legjelentősebb ingatlantulajdonosaként minden koncepciót nélkülöző, a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyó, félresikerült barkácsolásokkal próbálja a fejlesztés látszatát kelteni. Közszolgáltató cégként köteles lenne az utasok testi épségének megóvására törekedni, ennek ellenére tíz- és százmilliók elköltése után is életveszélyesen keskeny peronok, balesetveszélyes lépcsők, nem akadálymentes és használhatatlan létesítmények várják az utazókat,

olvasható a Közlekedő Tömeg bejegyzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik