Már készül a felcsúti kisvasút meghosszabbításának modellje

A MÁV megrendelte a Bicske és a Felcsút Puskás Akadémia állomások közötti „vasútvonal forgalmi illetve erősáramú szimulációs modelljének” elkészítését, valamint ennek eredményeiről egy tanulmányterv összeállítását – erről a G7 számolt be pénteken. Az erről szóló megállapodást december elején alá is írták, a megbízást az Axon 6M Kft. nyerte el.

A gazdasági hírportál azt írja, hogy a meghosszabbítás elég egyértelműen villamosított vasútvonal tervezésére és kiépítésére utal. Ezt erősíti egy, a MÁV honlapjára feltöltött tenderkiírás is, amelyben a MÁV Zrt. a „Bicske – Felcsút Puskás Akadémia felhagyott nyomvonalon új, normál nyomtávon járható 25 kilovolt rendszerben villamosított vasútvonal tervezését” kapta feladatául.

Vagyis Bicskéig már nem a kisvasút folytatódna, hanem normál vasútvonalat építenének.

Amennyiben a fejlesztés a másik irányba, Lovasberénybe is megtörténik, akkor az a helyzet áll elő, hogy Felcsútig el lehet majd jutni normál vasúttal, de aki tovább akarna menni Lovasberény, Alcsútdoboz, vagy Vértesacsa irányába, akkor közben át kellene szállnia a kisvasútra.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ragadozó féreg terjed Európában

Egy ragadozó laposféreg terjed gyors ütemben kontinensünk nyugati részén, a lebontásban kulcsfontosságú szerepet játszó puhatestűeket pusztítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.