Belföld

Szigorúbb feltételek mellett lehet babaváró hitelt igényelni

Módosult a Babaváró hitel egyik feltétele: szigorodott az elvárt, legalább 3 éves Tb jogviszonyra vonatkozó előírás – írja a hvg.hu. Ez azokat érintheti hátrányosan, akik a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában folytatják vagy folytatták a tanulmányaikat. A változtatás következtében előfordulhat, hogy aki tavaly még jogosult volt Babaváróra, 2020-ban már nem lesz.

A Babaváró hitelre vonatkozó kormányrendelet maga nem változott, az igénylő házaspár legalább egyik tagjának továbbra is minimum 3 év folyamatos Tb jogviszonnyal kell rendelkeznie, amiből az utolsó 180 napnak magyar munkaviszonyból kell származnia.

A hvg.hu megjegyzi, hogy az elfogadható jogviszonyok köréből viszont kikerült egy elem:

2020. januárjától nem minősül biztosítottnak a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában tanulmányokat folytató tanuló. Vagyis a szakgimnáziumban, szakközépiskolákban eltöltött évek a továbbiakban nem számítanak bele a 3 éves jogviszonyba.

A Bankmonitor példája szerint így

az a fiatal pár, melynek egyik tagja 2017. decemberéig szakiskolában folytatott tanulmányokat, azóta pedig folyamatos, alkalmazotti munkaviszonya van, tavaly év végéig megfelelt a Babaváró Tb jogviszonyra vonatkozó előírásainak, míg 2020. januárjától már nem lesz csak 2 éves Tb jogviszonya, emiatt nem lesz jogosult a támogatásra.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik