Fővárosi törvényszéki végrehajtónak adja ki magát egy rafinált férfi

Tavaly május óta egy ismeretlen férfi fővárosi törvényszéki végrehajtónak adva ki magát telefonon csal ki pénzt emberektől országszerte.

A Fővárosi Törvényszék MTI-nek küldött közleménye szerint a magát legtöbbször Tóth Ferencnek vagy Tóth Dénesnek nevező férfi tavaly május óta telefonon keres meg embereket, magát fővárosi törvényszéki végrehajtónak kiadva.

A csaló olyan – többnyire fiktív – tartozás azonnali megfizetésére szólítja fel a hívott feleket, amelyről azok rendszerint nem is tudnak. A férfi azt állítja: ha a hívott fél még aznap nem rendezi a tartozását, végrehajtókat küld a lakására értéktárgyak azonnali lefoglalása érdekében, és rendőri intézkedést is kilátásba helyez. Többet azonban nem hajlandó elmondani a végrehajtási ügyről, arra hivatkozva, hogy nincs joga részleteket közölni.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint Tóth Ferenc, illetve Tóth Dénes nevű végrehajtó, illetve végrehajtó-helyettes nem dolgozik, és soha nem is dolgozott a Fővárosi Törvényszéki Végrehajtók Irodájában. A bíróság ezért arra inti az embereket, hogy hasonló esetben fokozott óvatossággal járjanak el, ügyfélfogadási időben személyesen győződjenek meg arról, hogy indult-e végrehajtási eljárás velük szemben.

A bíróság azt is közölte, az ügyben az ilyenkor szükséges hivatalos intézkedéseket megtette.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.