Belföld

Beismerő vallomást tett a 88 éves nőt agyonverő, majd megerőszakoló férfi

Beismerő vallomást tett az 26 éves férfi, aki 2017 októberében vascsővel agyonvert, majd megerőszakolt egy 88 éves asszonyt Zsámbokon. Ezt az ügy másodrendű vádlottjának ügyvédje, Nagy Imre mondta a lapunknak.

Az emberi ésszel szinte felfoghatatlan ocsmányságokat művelő 26 éves P. János segédmunkásként dolgozott Zsámbokon, és ott is lakott. 2017. október 14-én előleget kért a főnökétől, majd az egyik, akkor még fiatalkorú munkatársával elment a helyi trafikba, sört, bort és pálinkát ittak. Amikor visszatértek a szállásukra, az idősebb férfi tovább ivott a társaival. Éjjel egy óra körül magához vett egy vascsövet és elindult a faluba.

A céltalanul bolyongó P. János egy olyan házhoz érkezett, ahol egyedül élt egy 88 éves, rendszeres ápolásra és gondozásra szoruló asszony. P. János bement a házba, az ágyból már felkelni sem tudó idős nő ágya mellé lépett, a kezében lévő vascsővel nagy erővel négyszer fejbe vágta, majd közösült vele.

A férfi a brutális gyilkosság után meggyújtotta az asszony környezetében lévő ruhákat, majd reggel visszament a szállásra. Amikor hazaérkezett, levette a véres ruháit és lefeküdt. Még az ágyában feküdt, amikor közölte a munkatársaival, így a másodrendű vádlottal, H. Józseffel is, hogy megölt egy idős nőt. Ekkor a fiatal fiú betette a kályhába P. János ruháit és cipőjét, hogy elégessék. Ám egyiküknél sem volt gyufa és öngyújtó, így a bűnjelek megsemmisítése nem sikerült.

A büntetett előéletű H. József lapunknak korábban azt mondta, hogy a néni már nem élt, amikor a „Gyilkos” becenévre hallgató volt munkatársa megerőszakolta. Azt állította, hogy fenyegetés hatására segített eltüntetni P. Jánosnak a ruhadarabjait. A fiatal fiú ügyvédje Nagy Imre szerint H. József abban a helyzetben csak azt tette, amire utasította a hidegvérű gyilkos.

P. Jánosra életfogytiglant a szintén vallomást tevő védencemre pedig végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyész. Úgy gondolom, hogy akkor születik igazságos ítélet, ha felmentik a védencemet, mert nem bűnös szándékkal, hanem fenyegetés hatására, félelmében cselekedett

– mondta Nagy. A bíróság pénteken hoz ítéletet az ügyben.

Fotó:24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik