Belföld

„Nem gondoltam, hogy ez bűncselekmény” – mentegetőzött a több ezer, gyerekekről készült erotikus képpel lebukó férfi

Már az előkészületi ülésen ítéletet hozott a Debreceni Járásbíróság annak a debreceni férfinak az ügyében, aki iszonyatos mennyiségű gyermekpornográf képet tárolt a számítógépén.

A beteges hajlamú férfi 2016 októberétől 2018 április végéig rendszeresen töltött le az internetről olyan gyermekpornográf képeket, amelyek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolták. A 39 éves összesen 952 darab gyermekpornográf képet töltött le és mentett el a számítógép merevlemezére, azokat mással nem osztotta meg.

Ezen kívül 4000 darab olyan fényképfelvétel is volt a gépén, amelyek a gyermekeket erotikus jelleggel, a nemiséget nem súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolják, azonban azok a szexuális kizsákmányolásuk során készültek.

A férfi beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. Az utolsó szó jogán azzal mentegetőzött, hogy:

Nem gondoltam, hogy ez bűncselekmény és bárkinek is ártok vele

Az elsőfokú bíróság 1 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá a lefoglalt számítógépét és merevlemezét is elkobozta.

Fejes Sándor bíró az ítélet indoklolása során elmondta, hogy a bűntettet előéletű férfi által elkövetett bűncselekmény társadalomra való veszélyessége magas és a képek nagy mennyisége szintén súlyosító körülményként értékelendő. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi beismerő vallomását, továbbá azt, hogy gondozásra szoruló nagykorú hozzátartozója van.

Az ítélet nem jogerős, a férfi és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik