Belföld

Mintarab lett a börtönben a vajdasági bérgyilkos, de a bírót ez nem hatotta meg

Meghosszabbították a több ember megölésével gyanúsított D. Csaba letartóztatását. A nem jogerős végzés szerint a csantavéri születésű szerbiai magyar bérgyilkos újabb három hónapig maradhat rács mögött.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén egy prágai szállodában fogták el a cseh hatóságok, és július 18-án átadták a magyar rendőröknek. A rendőrség továbbra is előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és csalás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene. Emellett több másik emberölési ügyet is vizsgálnak.

A 38 éves férfi a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát, szeptember 19-én pedig Rákospalotán egy 49 éves magyar férfit. Az adatok szerint D. Csaba 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra egy magyar vállalkozónak, akivel egy bevásárlóközpont mögött, a Szilas-patakhoz vezető murvás úton találkozott. A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a vállalkozó a gépjárműbe hajolva ellenőrizni akarta a csomagokat, D. Csaba fejbe lőtte, majd a holttestet a Szilas-patakba húzta.

A gyanú szerint D. Csaba 2018 júliusában fejbe lőtt egy horvát férfit egy amszterdami kávézóban. A holland hatóságok felajánlották a magyar hatóságoknak a büntetőeljárás lefolytatását, amit a Legfőbb Ügyészség elfogadott. D. Csaba tavaly júliusban a nyomozási bíró előtt beismerte a Magyarországon elkövetett emberölést, de a csalás bűntettét tagadta, a Hollandiában elkövetett emberöléssel kapcsolatban pedig nem tett vallomást.

A gyanúsított védője a magyarországi gyilkossággal kapcsolatban azt fejtegette, hogy védence jogos védelmi helyzetben cselekedett, és kérte, hogy a bíróság helyezze őt szabadlábra. Indoklásában kifejtette többek közt, hogy védence szerbiai lakcímmel rendelkezik és a börtönben is nagyon jól viselkedik, illetve nem volt még büntetve Magyarországon.

Megkerestük a BVOP-t, hogy többet is megtudjunk D. Csaba rácsok mögötti viselkedési szokásairól, de Orosz Zoltán szóvivőtől azt a választ kaptuk, hogy bűnügyi személyes adatok védelme miatt nem nyilatkoznak a témában.

Sajtóinformációk szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is követett el bűncselekményt. Szerb sajtóorgánumok beszámolója szerint az amszterdami és budapesti gyilkosságok mellett a férfi Belgrádban is ölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik