Belföld

Beszámítható a miskolci ismerősét 46 késszúrással kivégző férfi

Az elmeorvosi vizsgálat szerint beszámítható az a férfi, aki 46 késszúrással végzett idős ismerősével 2018 karácsonyán a miskolci otthonában. A 24.hu információi szerint a szakértői vélemény nem állapított meg semmilyen olyan körülményt, ami kizárta vagy korlátozta volna a férfi beszámítható képességét a brutális gyilkosság elkövetésekor. Ez azt jelenti, hogy a férfi a halmazati büntetésekkel együtt akár életfogytiglant is kaphat.

A férfi beismerő vallomást tett a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során. Elmondta, hogy kilátástalannak érezte a helyzetét, s értékszerzés céljából kereste fel az idős ismerősét karácsonykor.

Miután a nyugdíjas beengedte a lakásába, beszélgetni kezdtek a konyhában. Ezt követően a férfi a nála levő sporttáskájából elővett egy 10 cm pengehosszúságú kést, és azzal 46 alkalommal megszúrta, illetve megvágta.

Miután végzett vele, letakarta egy pléddel, majd magához vette a lakásban talált 120 ezer forintot. Ezt követően a férfi elővette a sporttáskájában hozott váltóruhát, átöltözött, majd a ruhadarabokat, a kést és a ház kulcsait egy hulladékgyűjtőbe dobta. A megölt férfira egy rokona talált rá.

A letartóztatásban lévő férfival szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárás, mely cselekmény 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke és az elkövető életvitele miatt reális a veszélye annak, hogy a férfi megszökne, vagy újabb bűncselekményt követne el. Ezért a Miskolci Törvényszék meghosszabbította a férfi letartóztatását. A bíróság döntését az elkövető és védője tudomásul vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik