Belföld

Letartóztatták a 17 éves fiút, aki brutálisan összeverte társát a kaposvári gyermekotthonban

Letartóztatta a Kaposvári Törvényszék azt a 16 éves fiút, aki nekifutásból megrúgta, majd brutálisan összeverte a társát a kaposvári Zita Speciális Gyermekotthonban. Vadócz Attila, a bíróság szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának a veszélye miatt rendelte el a fiatalember 30 napos letartóztatását, azzal, hogy azt javítóintézetben kell végrehajtani.

Az internetre felkerült videón az látható, ahogy a tini a szobatársát üti és rúgja, a videó készítője pedig kuncogva követi az eseményeket. A felvételt készítő fiatalkorú fiú beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során.

A 17 éves társa megpróbált megszökni a bűncselekmény elkövetése után, de a rendőrök villámgyorsan elfogták őt is, bűnügyi őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A fiatal fiút hétfőn délelőtt bilincsben vitték át a Kaposvári Törvényszékre, ahol az ügyben eljáró nyomozási bíró azonnal el is rendelte a letartóztatását. Ezt többek közt az is indokolta, hogy megfenyegetné az otthonban lévő társait, hogy meghiúsítsa vagy megnehezítse a bizonyítási eljárást. A döntést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Videóra vették a kaposvári gyermekotthon egyik lakójának megverését
A felvétel nemrég készülhetett, úgy tudjuk, a SZGYF munkatársai jelenleg is a Zita Gyermekotthonban próbálják kideríteni, mi történt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik