Újabb két dizájnerdrogot vett lajstromba a miniszter

Így már 87 vegyület szerepel a tiltólistán.

Az elmúlt napokban lépett hatályba az a miniszteri rendeletmódosítás, amely alapján újabb két anyaggal bővült a dizájnerdrogok tiltólistája, amelyre így már 87 vegyület került fel – közölte Rétvári Bence, a humántárca államtitkára, a KDNP alelnöke szombaton az MTI-vel.

A közleményben Rétvári azt írta, Magyarország Európában az elsők között alakította ki az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos szabályozást, amely alkalmazkodik az új dizájnerdrogok megjelenéséhez. Hozzátette, hogy Magyarország jelentős forrást szán a megelőzésre, emellett pedig bővülnek a kábítószerfüggők rehabilitálásának lehetőségei.

A célzott prevenciós programok támogatására 3 milliárd forint összegű fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A droghasználat kialakulásának megelőzése és visszaszorítása szintén kiemelt célja annak a 2,5 milliárd forint keretösszegű programnak is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézmények működését segíti a kormányzat. A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése pedig 6 milliárd forintból valósul meg. Ide tartozik az is, hogy 2018 szeptemberétől bevezették az iskolai szociális segítést mint szolgáltatást. Az elmúlt időszakban három, úgynevezett gyermek- és ifjúságaddiktológiai rehabilitációs intézmény kezdte meg működését.

Kitért arra is, ezzel szemben az ellenzék több politikusa rendkívül veszélyes, egyértelműen a drogliberalizációt támogató nyilatkozatokat tesz rendszeresen.

Ha az ellenzéki összefogáson múlna, már holnaptól szabad utat engednének a kábítószerek terjedésének. Jól látható, csak a Fidesz-KDNP alkalmas a kábítószer-bűnözés féken tartására

– riogatott a humántárca államtitkára.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.