A mórahalmi gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását kéri az ügyészség

Korábban a témában:

A Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn indítványozta annak a mórahalmi férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombat hajnalban fiatalkorú testvérét megölte Mórahalmon – közölte az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. január 4. napjára virradóra ittasan felkereste testvérét a korábban közösen lakott mórahalmi házukban. A sértett egyedül tartózkodott az ingatlanban, majd miután beengedte bátyját, rövid szóváltás után a gyanúsított hátba szúrta őt egy késsel. Távozása előtt az elkövető, a nyomok eltüntetése érdekében, a lakóingatlant, valamint a két melléképületet felgyújtotta. A lakóingatlan, a holttesttel együtt, és az egyik melléképület teljes mértékben kiégett. A másik melléképületben gyújtott tüzet a helyszínre érkező tűzoltók eloltották.

Az emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség az eljárás meghiúsításának oka és veszélye, valamint a szökés, elrejtőzés veszélye okán tett indítványt a gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelése iránt.

Az ügyben a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a Csongrád Megyei Főügyészég irányítása mellett. A főügyészség indítványáról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója hétfői ülésén dönt.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.