Belföld

Gyurcsány irányt mutatott 2022-re

Egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen. Így lehet győzni

– mutatott irányt az ellenzéknek Gyurcsány Ferenc első 2020-as posztjában.

Két nagyon fontos év jön. Bár nem lesznek választások, de ebben a két évben dől el, hogy mi történik 2022-ben.Most úgy…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. január 2., csütörtök

A volt miniszterelnök azt írta, hogy „a Fidesszel szembeni ellenzék a két legfontosabb kérdésben készen áll a stratégiai szövetségre”. Szerinte minden ellenzéki párt egyetért abban, hogy Magyarországnak az európai demokráciák között van a helye. Illetve abban is, hogy csal a teljes összefogás vezethet sikerre.

Ez utóbbi állítását alátámasztja, hogy a két 2018-as választás közül azon szerepelt jól az ellenzék – az önkormányzati választáson –, ahol működött az együttműködés.

„Az a feladatunk, hogy 2021 őszére minden tekintetben készen álljunk. Külön, de együtt. Önálló pártok közös nagy ellenzéki választási szövetségesként.
Ezt kell megalkotni a következő másfél évben” – írta Gyurcsány.

Érdemes megjegyezni, hogy a kormánypártok is észlelték, hogy a centrális erőtér már nem működik, ezért tavaly év végén elfogadtak egy törvénymódosítást, amely megnehezíti az összefogást.

A törvénymódosítás szerint „a független és a függetlenné vált képviselő megbízatása alatt képviselőcsoport megalakításában nem vehet részt és képviselőcsoporthoz nem csatlakozhat”. Az indokolás szerint a javaslat célja, hogy az Országgyűlésben mandátumot szerző képviselő megbízatását annak a pártnak a színeiben vagy függetlenként lássa el, ahogy azt a választópolgároktól elnyerte.

Ezzel a Fidesz azt akadályozza meg, hogy az ellenzékiek tömegesen függetlenként indulhassanak, majd utána – esetleg így mandátumot nyerve – megalakíthassák a parlamenti frakciójukat.

Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik