Belföld

PestiSrácok: gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség Donáth Lászlót

Szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát – írja a pestisracok.hu.

Donáth Lászlóról nyáron jelentek meg olyan hírek, hogy lelkészként az egyik fővárosi szeretetotthonban meg nem engedett módon közeledett női kollégáihoz. Ugyanakkor Donáth a megjelent hírekkel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy politikai karaktergyilkosság áldozata.

A BRFK sajtóosztálya most azt közölte a kormányközeli portál érdeklődésére, hogy az ügyben egy főt valóban kihallgattak gyanúsítottként szeméremsértés vétség és könnyű testi sértés bűntett gyanúja miatt. Ám a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva további tájékoztatást nem kívántak adni, így aztán nem erősítették meg, hogy Donáth Lászlóról van-e szó.

A hvg.hu eközben beszélt Donáth Lászlóval, aki azt állította, hogy január 9-ére idézték be a kihallgatásra. A lelkész azt is elmondta, hogy csak a könnyű testi sértés gyanúját közölték vele.

Kiemelt kép: Donáth László evangélikus lelkész (j) beszél, mellette Verő Tamás neológ rabbi a Pharrajimos – a roma holokauszt címmel nyílt tablókiállítás megnyitóján Budapesten, a 2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásán 2015. július 31-én. A Metró Art Galéria kiállítását szeptember 30-ig lehet megtekinteni a 2-es, 3-as és 4-es metró szerelvényeiben. MTI Fotó: Marjai János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik