Belföld

24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyből

Továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) adatai szerint csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből – írta a kormányhoz közeli Mediaworks portfóliójába tartozó Világgazdaság csütörtökön.

Az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától, míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16.

A MESZK felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke a lapnak azt mondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak kell tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését. Hozzátette, hogy csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, amit a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni.

A MESZK elnöke szerint népszerűsíteni kell a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát, emellett szükséges az egészségügyi szakképzés és a felsőoktatás területén a hiányszakmák ösztöndíjrendszerének a felülvizsgálata, a kiemelt területeken az ösztöndíj nagymértékű emelése.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.