Belföld

4500 forintot kapott év végi juttatásként a mentős, dühében vissza is utalta

Számos mentős mindössze néhány ezer forintot kapott karácsony előtt a szokásos év végi, a kollektív szerződésben rögzített egyszeri 37 240 forint helyett, írja a Népszava.

Egyikük, amikor meglátta, hogy mindössze 4500 forintot kapott, visszautalta a pénzt a mentőszolgálatnak.

A lap úgy tudja, a probléma forrása, hogy a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége megtámadta a 2016 végén kötött kollektív szerződést, elsősorban azt kifogásolták, hogy nem vehettek részt a szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon. A kifogásuk miatt a Kúria december 11-én hatályon kívül helyezte a kollektív szerződést.

A döntéssel azonban több fix összegű juttatás is odaveszett, kármentésként pedig az Országos Mentőszolgálat úgy döntött,  az eddig költségtérítésként utalt juttatást kifizetik munkabérként.

Mivel juttatás helyett munkabérként számfejtették az összeget, sokaktól nagyobb tételt vontak le, így végül különböző összegek érkeztek a számlákra. Ennek következtében egyes mentősöknek mindössze két-háromezret utaltak.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatósága a lap megkeresésére közölte: Kúria döntésének időpontja miatt az idei év végi juttatásokat csak ,,hóközi kifizetésként” folyósíthatták, ez pedig befolyásolta a levonások mértékét. Hozzátették, hogy a következő hónapban kompenzálják az érintett dolgozókat.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik