Belföld

Összeverekedtek az oroszlánok, egyikük kiszökött a Veresegyházi Medveotthonban

Ki kellett üríteni a Veresegyházi Medveotthont, mert egy oroszlán kiszökött az elzárt kifutóból, írja az Index olvasókra hivatkozva. Pásztor Béla, a település polgármestere a 24.hu-nak részletesen is elmesélte az esetet. Az elöljáró szerint három oroszlán volt a ketrecben, ketten összeverekedtek, egy dolgozó bement szétválasztani a vitázó feleket, ám közben a harmadik állat kiszökött, igaz, negyven méternél jobban nem távolodott el otthonától. Hívták az állatorvost, kiérkeztéig húst adtak az egyébként szelídnek mondott oroszlánnak, hogy falatozzon, lefoglalja magát. A kiérkező szakember aztán elaltatta, majd visszavitték a helyére. Az önkormányzat munkatársai jegyzőkönyvet vettek fel, a hivatal pedig vizsgálatot indít.

Az Index úgy tudja, a látogatókat a medveotthon teherautójával vitték ki a területről, a lap megkeresésére Kuli Bálint, a medveotthon állatokért felelős igazgatója arról tájékoztatott,

az oroszlán csak egy látogatók elől elzárt területre ment ki. Már elfogták, senkinek nem esett bántódása.

Kuli Bálintot lapunk is kereste, nekünk előbb azt mondta, hogy az állat „nem szökött meg, de már elfogták”, majd újbóli telefonhívásunkra reagálva úgy fogalmazott, az oroszlán „a látogatóktól elzárt területre ment, a kifutóra”.

Kérdésinket írásban is feltettük a Veresegyházi Medveotthonnak, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

A 24.hu megkeresesére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hozzájuk nem érkezett bejelentés az incidensről, de miután tudomást szereztek az esetről, kollégáik a helyszínre mennek.

Idén augusztusban a helyszínen forgattunk az akkor még alig hat hetes kisoroszlánokról. Az anyjuk egyszerűen magukra hagyta őket, ezért minden szülői feladatot Kolonits Attila és neje látott el, ebben állatorvos barátaik segítették őket. Videónkat itt találja:

Elvitték az otthon nevelt érdi kisoroszlánokat
Nara és Nolan nemrég születtek az egykori Noel Tanyán. Az anyjuk magukra hagyta őket, ezért minden szülői feladatot Kolonits Attila és neje látott el, állatorvos barátaik segítették őket. A tanya már nem üzemel, mivel évek óta engedélyproblémákkal küzdött, Attila viszont így is otthont adott eddig hét felnőtt oroszlánnak és a kicsiknek, akik azóta átköltöztek a Veresegyházi Medveotthonba. Videó.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.