Belföld

Járt már a rendőrségen a nő, akit megölt az élettársa Mélykúton

Járt a rendőrségen, de nem tett feljelentést az a nő, akit később megölt az élettársa Mélykúton – közölte a rendőrség csütörtök este.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy egy férfi megölte élettársát Mélykúton szerda késő este, majd magukra gyújtotta a házat. A tűzoltók kivitték őket az égő ingatlanból, majd a gyanúsítottat életveszélyes sérülésekkel kórházba vitték.

Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított büntetőeljárást.

A megyei hírportál, a baon.hu meg nem erősített információi szerint az áldozat a húgához menekült szerda este élettársa elől, akivel otthonukban összevesztek. A férfi azonban követte őt, és folytatódott a veszekedés.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök esti közleményében azt írta: a nő a bűncselekmény elkövetése előtt néhány órával elment a Jánoshalmi Rendőrőrsre, ahol segítséget kért a rendőröktől.

Azt mondta, hogy barátjával, aki ideiglenesen lakik nála, megromlott a viszonya, féltékenysége miatt vitatkoznak, és a férfi többször megfenyegette, ezért azt szeretné, ha elhagyná a házát.

A nő közölte, hogy barátja fizikailag nem bántalmazta, ezért nem kérte eljárás megindítását, csak azt szeretne volna elérni, hogy költözzön el tőle. A rendőrök tájékoztatatták, hogy zaklatás miatt feljelentést tehet élettársa ellen, de a nő nem élt ezzel a lehetőséggel.

Ezt követően az egyenruhások szolgálati gépkocsival lakására vitték a nőt. Megérkezésükkor nem volt otthon a férfi. A nő úgy döntött, hogy az éjszakát testvérénél tölti gyermekeivel.

A rendőrök ismét felhívták a figyelmét, hogy megteheti a feljelentését, amire ismét azt a választ kapták, hogy gondolkodik rajta. Ezután a rendőrök elvitték a nőt és gyerekeit a testvéréhez, ahol később a bűncselekmény történt.

A gyanúsítottat a kórházban csütörtök este kihallgatták a nyomozók. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik