Belföld

Kövér László beiktatta, méltatta Polt Pétert

A legfőbb ügyész úgy látja, az általa irányított szervezet visszakerült Európa élvonalába.

Az Igazságügyi Palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke beiktatta hivatalába az újraválasztott legfőbb ügyészt. Polt Péter most kezdte harmadik legfőbb ügyészi ciklusát. A ceremónián ott volt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter is, írta az ügyészség honlapja.

Kövér László beszédében – Finkey Ferenc koronaügyész szavait idézve – kiemelte, hogy

az ügyészség függetlensége egyértelműen hozzátartozik az igazságszolgáltatás függetlenségéhez és önállóságához.

A házelnök szerint Polt Péter különösen fontosnak tartja, hogy az igazságügyi együttműködések terén Magyarország aktív legyen mind Európában, mind azon kívül, és ő maga is tevékeny munkát végez az Európa Tanács szakosított szerveiben, az Európai Unió legfőbb ügyészeket tömörítő hálózatában. A Visegrádi országok ügyészi szerveivel még soha nem volt olyan kiegyensúlyozott az együttműködésünk, mint az ő nevével fémjelzett időszakokban – tette hozzá.

Polt Péter ezt követően arról beszélt, hogy az áldozatos munkának köszönhetően Magyarország ügyészsége újra Európa élvonalában van. Emlékeztetett rá, hogy Ladislav Hamran, az Európai Unió Ügyészi Szervezete, az EUROJUST elnöke tavaly azt mondta, a magyar ügyészség sokban hozzájárult az uniós szervezet kiváló eredményeihez.

Ezt követően idézte Hammersberg Jenő királyi főügyészt, aki szerint az ügyész „nem látszatra dolgozik, hanem a kötelesség lelkiismeretes kielégítésében találja legfőbb jutalmát”. A legfőbb ügyész – erre utalva – kiemelte, a közhatóság nem ura a polgárok közönségének, hanem annak szolgálatára van rendelve. A legfőbb ügyész hangsúlyozta, hogy az ügyészi karnak az igazságot és a törvényességet egyidejűleg kell képviselnie.

A legfőbb ügyész zárásként az Igazságügyi Palotát és az ügyészségi logót ábrázoló bronz érmet adott át a Házelnök úrnak.

Kiemelt kép: ügyészség.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik