Belföld

Százezer forintos órabérért alkalmazhattak ügyvédet a fideszes kerületnél

Erzsébetváros korábbi ügyvédi megbízásairól készített összeállítást az Index, jó pár meglepő tényt is közölnek ennek apropóján. Például azt, hogy 12 ügyvédi irodával szerződött a még Vattamány Zsolt vezette, korábban fideszes többségű erzsébetvárosi önkormányzat, de a kerület saját tulajdonú cégeinek további 15 ügyvédi megbízási szerződése is volt.

A 12, közvetlenül önkormányzati megbízású ügyvédnek összesen 72 millió forintot fizetett ki 2018-ban Erzsébetváros, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt a kiadást mennyivel növelik az önkormányzati cégeken keresztül kifizetett ügyvédi munkadíjak, de ha ezt figyelembe vesszük – írja a portál – úgy az ügyvédi költség bőven több százmilliós kiadást jelenthetett évente.

Az összesítésből kiderül, hogy

  • akár bruttó százezer forintos ügyvédi órabért fizethettek ki jogi konzultációért
  • havi 300 ezer forint ment a kerületi média jogi szempontú figyeléséért.
  • volt olyan megbízás, ami arról szólt, hogy az ügyvéd havi 5-6 alkalommal konzultáljon önkormányzati intézményekkel.

Az új, DK-s polgármester, Niedermüller Péter felmondta az elődje szerződéseit, hiszen csak a hivatal megbízásai 72 milliót vittek el tavaly, és ebben az önkormányzati cégek ügyvédi kiadásai még nincsenek is benne.

Kiemelt kép: Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere köszöntőt mond a 250 éves újkori cirkuszművészetnek emléket állító tűzfal átadásán a budapesti Almássy téren 2017. november 23-án. MTI Fotó: Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik