Belföld

Eltörölték az 1 forintos VIP parkolást a Budai Várban

Nincs többé 1 forint + ÁFA-s parkolás a profitorientált luxus éttermek és szállodák vendégeinek!

Gelencsér Ferenc, a momentumos alpolgármestere tette közzé hírt, hogy a Budavári Önkormányzat képviselő testülete 10 igen, 4 nem, és 1 tartózkodás mellett elfogadta az általa előterjesztett határozati javaslatot. Ennek értelmében megszűnik az előző, fideszes városvezetéstől megörökölt parkolási mutyi a Várban.

A 24.hu írta meg, hogy a Budavári Önkormányzat 2016-ban tavasszal módosította a helyi parkolási szabályokat. A Nagy Gábor Tamás, korábbi polgármester által jegyzett rendelettel az önkormányzat feljogosított egy sor, a Várnegyedben található vendéglátóhelyet és intézményt, hogy a vendégeik gyakorlatilag ingyen hajthassanak be a Vár védett övezetébe. Egyes cégek, hotelek, vagy éppen az előző vezetéssel jó viszonyt ápoló éttermek, összesen több mint 30 intézmény vendégei 1 forint+ÁFA / perc alapdíjon parkolhatnak a Vár területén.

Gelencsér korábbi számításai szerint 2018-ban összesen 8 353 866 percet parkoltak a Várban a VIP-es díjszabással, ami 10,6 millió forint bevételt jelentett. Az Újlipótvárosban érvényes 525 forint / óra a parkolási díjjal összevetve a kerületnek ez közel 62 millió forintos bevételkiesést jelentett.

Az amúgy is szűkösen elérhető parkolóhelyek az itt élőket illetik meg. A Budai Vár nem egy parkolóház és nem egy pláza. Amennyiben valaki itt szeretne parkolni, annak pedig fizetnie kell épp úgy, ahogy minden földi halandónak

– írta csütörtöki posztjában az I. kerület alpolgármestere.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.