Belföld

Nevelési célból légycsapóval ütötte-verte hároméves gyermekét egy hajdúsámsoni nő

Kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség az ellen az anya ellen, aki hároméves gyermekét egy légycsapó nyelével sokszor megütötte.

A nő hároméves gyermekének édesapjával élt élettársi kapcsolatban Hajdúsámsonban, majd a kapcsolat megromlása után az anya tavaly márciusban a gyermekkel együtt elköltözött. A nő ezt követően rendszeresen ingerülten és türelmetlenül viselkedett a kicsivel, gyakran megütötte nevelési célzattal.

Az egyik tavaly nyári este a gyermek kiborította az elé tett vacsorát. Ezen a nő annyira feldühödött, hogy egy műanyag légycsapó nyelével legalább tizenöt-húsz alkalommal a kiskorút testszerte megütötte. A gyereknek nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései keletkeztek.

Az esetre úgy derült fény, hogy az apa a láthatás során meglátta a kicsi testén lévő sérüléseket. Orvoshoz vitte a gyereket, az anya cselekményét pedig bejelentette a rendőrségen.

Az illetékes rendőrkapitányság először ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el a nővel szemben. Majd a Debreceni Járásbíróság a polgári jog szabályai szerint az anyával szemben húsz napra megelőző távoltartást rendelt el és akként döntött, hogy ezen idő alatt a gyermek az édesapa háztartásába kerül.

Az anya cselekményével a szülői felügyeleti jogából eredő nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte és ezzel a kiskorú gyermek testi, értelmi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. A gyerek életkorából adódóan a Büntető Törvénykönyv rendelkezése értelmében védekezésre képtelen személynek minősül.

A Debreceni Járási Ügyészség felfüggesztett börtönt kért a nőre. A járási ügyészség a vádiratban a büntetés konkrét mértékére vonatkozóan is indítványt tett arra az esetre, ha a nő a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.