Belföld

„Nem mersz bejönni a házba!” – mondta nevelőapjának a tini, majd szíven szúrta

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az ellen a tizenhat éves sükösdi fiú ellen, aki szívtájékon szúrta az anyja barátját egy családi veszekedés során.

A fiú egyedül lakott a nagyanyja sükösdi házában, mert édesanyja az élettársához költözött. A nő párja többször is szóvá tette a robbanékony természetű fiúnak, hogy nem jár iskolába, naphosszat nem csinál semmit, alig eszik és csak számítógépezik. Emiatt egyre gyakrabban vitatkoztak. A tini egyre agresszívebbé vált és nem tűrte sem az anyja, sem pedig az élettárs fegyelmezését.

A fiú akart magának egy nagyobb kutyát, de az anyja ellenezte ezt. Az egyik júniusi nap a fiú pénzt akart kérni pórázra az anyjától, és vitatkozni kezdtek. A fiú magához vett egy kést, azt a kezébe vette, majd a bejárati ajtóból a tőle néhány lépésre álló férfit provokálni kezdte, hogy nem mer bejönni a házba. A férfi ekkor – nem támadó szándékkal – elindult a fiú irányába, aki hirtelen mozdulattal mellkason szúrta.

A férfit az újraélesztést követően, eszméletlen állapotban szállítottak a Bajai Kórházba és azonnali, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A fiú a rokonaihoz menekült, ám őt a rendőrök rövid időn belül elfogták, majd őrizetbe vették. Úgy tudjuk, hogy a letartóztatásban lévő fiú a tények tekintetében elismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatása során.

A főügyészség fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kért a tinire.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik