Belföld

Tagadja a zsarolással vádolt Németh Gábor, hogy ő az Angyal Ügyvédje

Nincs köze az Angyal Ügyvédje bloghoz, csupán olvasta annak bejegyzését, mondta az Index megkeresésére Németh Gábor, az egykori Egyenlítő blog alapítója, akit Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke az ATV-ben körbeírt, mint aki megzsarolta. Sőt, amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy Németh Gábor zsarolta-e, Molnár azt válaszolta: ezt nem tudja megcáfolni.

Németh az Indexnek azt állította, hogy Molnár embere az elmúlt időszakban három állásajánlatot tett neki, ebből kettőnek írásos nyoma van. „Ezeket visszautasítottam azzal, hogy nincs az a pénz, amiért nekik dolgozzak újra” – idézte fel Németh, azonban hangsúlyozta, csak pletykákat tud az ellenzéki politikusok leleplezését ígérő blogról, és nem ő áll mögötte.

Molnár Zsolt az ATV reggeli műsorában beszélt arról, hogy megzsarolták, de a blogban sugalltakkal ellentétben nincs eltitkolt lakása, sosem drogozott, és nem vett részt szexpartikon sem. Hozzátette, feljelentést tesz a rendőrségen, és azt is pontosan tudja, hogy ki akarta megzsarolni, egymilliós összeggel. Az illetőről annyit közölt: az MSZP kampányában is részt vett, magát újságírónak tartja, és „keveredett már büntetőeljárásba” – ezek kétségtelenül Németh Gáborra illenek, aki 2014-ben veszett össze a szocialisták egyes vezetőivel, de feltehetően még később is dolgozott az MSZP-nek, nagyjából két évvel később viszont a Fidesz mögé állt.

A másik hírbe hozott politikus a II. kerület frissen megválasztott polgármestere, Molnár Zsolt korábbi munkatársa, Őrsi Gergely. A szocialista politikus elismerte, hogy róla van szó, de lapunknak csak annyit mondott, hogy Molnáron és egy másik személyen keresztül zsarolták meg, nem közvetlenül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik