Belföld

Az államtitkár szerint megpróbálják kiölni a hűséget az emberekből

A hűséget próbálják meg ma kiölni az emberekből, azt akarják elérni, hogy mindent felejtsünk el, mindent dobjunk ki, újat használjunk és újat vegyünk mindenből, legyen az barátság, házasság, párkapcsolat, vagy nemzet és kereszténység – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Pest megyei Dabason. Az az MTI tudósításából nem derül ki, hogy igazából ki is azok, akik megpróbálják kiölni a hűséget az emberekből.

Soltész Miklós a Dabas-Sári plébániatemplom alapításának 300. évfordulója alkalmából tartott ünnepi hálaadó szentmisén köszönetet mondott a Dabas-Sári közösségnek, akiknek a többségét háromszáz évvel ezelőtt szlovákok alkották. Elmondta, hogy a közösség életében ki kell emelni azt a hűséget, amelyet a katolikus hitben eltöltöttek és olyan nehézségekkel is megküzdöttek, mint amilyennel, 26 évvel ezelőtt helyben találkoztak, amikor keresztény és keresztény, katolikus és katolikus embereket próbáltak szembeállítani egymással.

Soltész Miklós az 1993-ban történt Dabas-Sári iskolaügyre utalva emlékeztetett, hogy akkor került egyházi kezelésbe a helyi iskola, a mai sári Szent János Katolikus Általános Iskola. Mindezért a hűségért köszönettel tartozunk Pásztor Győző plébánosnak és a sári közösségnek, az ő küzdelmüknek köszönhető, hogy ma már országosan 220 ezer gyermek jár egyházi-felekezeti iskolába.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik