Belföld

Tanítási óra végén egy diák megkéselte a tanárnőt egy győri gimnáziumban

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2019. december 5-én 12 óra körül az egyik győri intézményben késelés történt. A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták, és megkezdték a helyszíni szemlét. A sértettet a mentők kórházba vitték – írja a police.hu. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

A 24.hu-hoz érkezett információk szerint egy tanárt késelhettek meg a győri Jedlik Ányos Gimnáziumban. Az Indexnek Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja elismerve az esetet azt mondta: nagyon sajnálják, megrendüléssel értesültek a történtekről.

Lapunk információi szerint az iskola egyik fiú diákja késelt meg egy tanárnőt a gépipari szakközépiskolában, szakgimnáziumban, amely főleg informatikai képzésben erős, a népszerű intézménybe elsősorban jó képességű gyerekeket vesznek fel. Az elkövetőt a rendőrség elfogta. A diákokat hazaküldték.

A 24.hu információi szerint az áldozat egy matematika-fizika szakos tanárnő, aki egyébként az intézmény korábbi igazgatójának a lánya. Az esetről egyelőre annyit tudni, hogy egy tanítási óra végén történt, miután a tanárnő az érintett diák szerint túl rossz osztályzattal jutalmazta a teljesítményét, ezért dühében késsel rátámadt az osztályteremből éppen távozó pedagógusra, hátulról többször is megszúrta őt. A támadót az osztálytársai fékezték meg.

Oláh Attila sebész professzor, a győri Petz Aladár kórház orvos-igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a tanárnő élete nincs veszélyben, bár több szúrást kapott. Az egyik a hátát érte, de a tüdejét nem sértette meg a kés. Az alkarján lévő sérüléseit viszont meg kell műteni. A hátsérülése miatt a kórház mellkas-sebészeti osztályára került megfigyelésre.

Kiemelt kép: Krizsán Csaba / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik