Belföld

Zsíros állami biznisz körül ólálkodik Tasnádi László, korábbi III/II-es operatív tiszt

Kormányközeli figurák újabb hulláma jelent meg az éveken át halottnak tűnő Est Mediánál – írja friss számában az HVG. Az egyik főszereplő a kémelhárítóként megbukott, üzletemberként viszont új karriert író Tasnádi László.

„Az Orbán-kormány volt rendészeti államtitkára, az adóhivatal korábbi bűnügyi igazgatója a mai napig Pintér Sándor belügyminiszter bizalmi embere (fenti képünkön még államtitkárként ül főnöke mellett). Legújabb befektetésével, a Nun Tav Technologies Zrt.-vel éppen egy olyan informatikai vállalat, az Est Media közelébe került, amelynek minden NER-szakértő fényes jövőt jósol” – írja a lap.

Tasnádi tulajdonostársa Hetényi László és Neuman Péter, mindketten közreműködtek az Est Media újraélesztésében.

A hetilap úgy kalkulál: a NER azért kattant rá az IT-cégre, mert jövőre több százmilliárd forint értékű informatikai pályázatot írnak majd ki, amit vélhetően ezen a részvénytársaságon keresztül is szeretnének besöpörni.

Kiemelt kép: Tasnádi László rendészeti államtitkár beszédet mond a visegrádi négyek határrendészeti együttműködése keretében Magyarországra érkező cseh rendőri kontingens ünnepélyes fogadásán a Készenléti Rendőrség központi objektumában 2016. szeptember 5-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik