Belföld

Kiakadt és visszautasítja Szájer József torzító szavait a spanyol nagykövet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mondta azt Szájer József, hogy

Nem azt mondom, hogy ez egy tökéletes világ, ami itt van Magyarországon, nincsen ilyen sehol, de azért én megnézem Dániát, Spanyolországot, ahol politikai foglyok vannak, mindenféle országokat, akik egyébként bennünket, a mi jogállamiságunkat bírálják, azoknak erre semmiféle érkezésük nincsen, mert ennek nincsen valóság alapja

Az Index megszólaltatta ennek kapcsán a spanyol nagykövetet az ügyben, aki elfogadhatatlannak nevezte Szájer szavait. Anunciada Fernández de Córdova azt mondta:

egyetlen katalán politikust sem fogtak perbe politikai meggyőződés miatt, sokkal inkább a spanyol Bűntetőtörvénykönyv passzusaiba ütköző olyan tetteik miatt indult eljárás némelyikükkel szemben, mint zendülés vagy közpénzekkel való visszaélés. Vagyis politikai foglyokról beszélni a spanyol jogi valóság nagy mértékű eltorzítása.

Hozzátette:

Spanyolország jogállam, teljes körű demokrácia, és Európában a legfejlettebb országok között található az alapjogok védelme és előmozdítása, valamint a hatalmi ágak szétválasztása terén. Nem üldözzük a politikai véleménykülönbséget. A szólásszabadságot a legteljesebben garantáljuk: az elszakadáspárti politikusok nap mint nap hangot adnak véleményüknek a médiumokban, a katalán Parlamentben, politikai platformokon vagy függetlenségpárti demonstrációkon.

Kiemelt kép: Szájer József európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP) a Terror Háza Múzeumban tartott ünnepségen, ahol átvette a Petőfi-díjat, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Mol-csoport kitüntetését 2019. december 2-án. MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik