Rémisztő videót közölt a rendőrség a váci gyalogosgázolásról

Korábban a témában:

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat eljárást egy 34 éves budapesti férfi ellen, aki egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy 71 éves nőt Vácon, írja a police.hu.

A közlemény szerint egy 34 éves férfi múlt hét hétfőn, 2019. november 25-én 14 óra 40 perc körül az általa vezetett gépjárművel közlekedett Vácon, a Honvéd utca irányából a Szent János utca irányába. Haladása során a Dr. Csányi László körút és a Széchenyi utca kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogos részére, akit elütött.

A baleset következtében a 71 éves nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

Az esetről videót is közöltek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egyúttal az alábbiakra hívta fel a járművezetők figyelmét:

  • Autósként vezessünk körültekintőbben, óvatosabban! Legyünk türelmesebbek az úttesten lassabban haladó gyalogosokkal szemben, biztosítsuk biztonságos átkelésüket, és véletlenül se próbáljunk meg az előttünk áthaladó gyalogos mögött közvetlenül áthaladni (várjuk meg, míg a gyalogos átér az úttesten, mert az elsőbbségadási kötelezettség a gyalogos járdára való fellépéséig tart)! Az udvariasság nem kerül semmibe, viszont jó érzéssel tölti el az embert.
  • Akkor is késedelem nélkül reagáljunk az adott közlekedési szituációra, ha a gyalogos esetleg figyelmetlenül, vagy szabálytalanul, nem elsőbbségi helyzetben kíván áthaladni az úttesten!
  • A fokozott óvatosságra különösen nagy szükség van a nagyobb belterületi csomópontoknál, a bevásárló központok, vasúti és autóbusz pályaudvarok környezetében, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítése során, valamint a gyermekek, a fiatalok és az idősek által látogatott intézmények (tanintézetek, sportlétesítmények, nyugdíjas otthonok) közelében.
  • Figyeljünk oda egymásra!
810 gyalogosgázolásnál tartunk idén csak a zebrákon
A statisztikák alapján naponta 3 baleset történik zebrákon, ezekből havonta több is halálesettel végződik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.