Belföld

Tagadja bűnösségét a volt felesége megölésére bérgyilkost fogadó férfi

Tagadja a bűnösségét az a férfi, aki bérgyilkossal akarta megöletni a feleségét Ágfalván. A 24.hu értesülései szerint az októberben 1 év 10 hónap börtönre ítélt férfi továbbra is tagadja, hogy fizetett volna azért, hogy eltegyék a volt párját láb alól.

A nem jogerős ítélet szerint a férfi 62 millió forintot követelt a vagyonjogi perükben a volt feleségétől. A kiszemelt személyt először arra kérte, hogy megbízási díj fejében hajtsa be tőle a pénzt, majd arra, hogy szervezzen meg egy rablást a volt felesége sérelmére, aztán pedig arra, hogy „rablógyilkosságot” kövessen el, végül arra, ha nem hajtja ezt végre, akkor hozzon olyan embert, aki megöli a volt nejét.

A férfi több alkalommal is 5-10 ezer forintot adott a bűncselekménybe látszólag beleegyező bérgyilkosnak, sőt meg is mutatta a felesége ingatlanát, és elmagyarázta neki, hogy tud bejutni a lakásba és hol tartja az asszony a pénzt.

A „bérgyilkos” azonban nem a feladat végrehajtása érdekében kereste meg a volt feleséget, hanem azért, hogy feltárja előtte a volt férje szándékát, majd együtt a rendőrségre mentek, ahol a nő feljelentést, a gyilkossággal megbízott személy pedig tanúvallomást tett.

A férfi végig kitartott amellett, hogy nem akarta megöletni a nőt. Ez azonban nem hatotta meg az ügyészséget. Az elsőfokú ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezett, amit a másodfokú ügyészség is fenntartott.

A másodfokú ügyészség szerint az elsőfokú bíróság ítélete mindenben törvényes és megalapozott, kivéve a büntetést, mert az enyhe, s a büntetési tétel középmértékétől jóval elmarad. Álláspontjuk szerint ez a büntetés még a büntetési tétel alsó határát sem számottevően meghaladó, noha a férfi erkölcsileg is mélyen elítélendő cselekedetre vetemedett, hiszen minősített emberölés elkövetésére hívta fel a tanút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik