Belföld

Két új képviselőt is avatnak holnap a Parlamentben

Rendhagyó módon csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden tizennyolc előterjesztésről dönthetnek – írja az MTI.

A napirend előtti felszólalásokat követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét. Szakács László korábban 2006-2010, valamint 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja, ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja.

Hétfőn először a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek a képviselők, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt.

Kedden napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd szavazások következnek. Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor döntenek például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadásáról és jövő évi költségvetéséről, továbbá energetikai, oktatási és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról is.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik