Belföld

Hat dílert és 28 millió forintnyi kábítószert kapcsoltak le Budapesten és környékén

Csaknem 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a fővárosban és Pest megyében; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt még keresik – írja az MTI.

A police.hu-ra vasárnap feltett közlemény szerint november 27-én Budapesten egy gépkocsi átvizsgálásakor a rendőrök egy táskában több mint 11 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak, ezért előállították az autó sofőrjét. A gödi férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd Budapesten és Pest megyében is házkutatást tartottak. A házkutatások során előállítottak és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki három budapesti, továbbá egy érdi és egy gödi férfit.

Az öt terjesztő lakásán és autójában összesen több mint 21 kilogramm kábítószergyanús anyagot, ötmillió forintot, valamint a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket találtak. A lefoglalt kábítószer piaci értéke csaknem 28 millió forint. A nyomozók 12 autót, egy teherautót, egy motorkerékpárt, egy motorcsónakot és három kerékpárt is lefoglaltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik