Belföld

Perelné a rendőröket az idős pécsi férfi, akinél házkutatást tartottak egy bankrablás miatt

Idős, sánta férfi rabolt bankot Pécsen november 19-én, a rendőrség pedig próbálja megtalálni az elkövetőt. Egy idős pécsi férfi lakásán a Komlói úton házkutatást is tartottak, a férfi viszont annyira felháborodott az eljárás miatt, hogy a BAMA-nak azt mondta, jogi lépéseket teszek a rendőrségi eljárás miatt. Elmondta, nem követett el semmit, és az eljárást méltatlannak tartja.

A férfit délután látogatta meg négy rendőr, akik közölték vele, hogy a pénzrablás miatt érkeztek, majd átkutatták a lakást. Mindenhová benéztek, átforgatták a fiókokat, szekrényeket.

Egyedüli bűnöm az volt, hogy bicegek és idős vagyok. Jövőre leszek 60 éves

– nyilatkozta a lapnak. Elmondta azt is, hogy mivel egy elég rossz környéken lakik, van egy gázriasztó fegyvere, de van engedélye. A rendőrök a házkutatás során nem találtak semmit, ám behívták a férfit a rendőrkapitányságra, mert nyálmintát akartak venni tőle. Erre azért volt szükség, mert a helyszíneléskor a rendőrök a bank bejárata előtt egy eldobott cigarettacsikket is találtak.

Az esettel kapcsolatban a BAMA megkereste a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, akik annyit közöltek, hogy a rendőrség a nyomozási cselekményeket minden esetben a hatályos jogszabályi követelményeknek megfelelően hajtja végre. Továbbá közölték, hogy az elkövető felkutatása továbbra is folyamatban van.

Kiemelt kép: Sóki Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik