Belföld

Szél Bernadett: Sajnálok minden percet, amit Kunhalmi Ágira pazaroltam

Egy a 2018-as parlamenti választás után készült videót kerített elő a Mandiner. A felvételen Szél Bernadett akkor még az LMP társelnökeként arról beszél egy pártrendezvényen, hogy a baloldali pártok nem együttműködést akartak, hanem az LMP vérét, és ezért okolják a választási vereségért is őket. Szerinte klasszikusan polgári körzetekben hiba volt DK-s egyéni jelölteket támogatni. „Milyen stratégia volt az, mi döntött akkor a baloldalon belül, amikor ezekben a polgári körzetekben Bauer Tamást, Niedermüller Pétert, meg ilyen figurákat indítottak?”

Aztán azt is mondja:

sajnálok minden egyes percet, amit Kunhalmi Ágira pazaroltam korábban.

Szél szerint ugyanis az MSZP-s politikus megüzente, hogy „hol a helyünk a világban”. „Bement a televízióba tegnap is, vagy ma reggel, vagy tököm tudja mikor”, és elmondta, hogy a rossz eredményért az LMP, a Kétfarkúak és a DK a felelős, „csak ők helikopterek”.

Az igazsághoz tartozik, hogy a videó ma már inkább csak politikatörténeti érdekességként értelmezhető, hiszen

  • Szélt 2018 nyarán az etikai bizottság három évre eltiltotta az LMP vezető posztjaitól, ez után nem sokkal ki is lépett a pártból,
  • az ellenzék pedig minden korábbinál szélesebb összefogást valósított meg az idei önkormányzati választáson.

Nem szólva arról, hogy utóbb Szél és Kunhalmi barátsága is helyreállt, méghozzá emlékezetes módon, amikor közösen jutottak be az MTVA székházába, ahol a szocialista politikus a testi épségét nem kímélve, mandinerből pattant vissza egy ajtóról, Szél pedig őszintén aggódott érte.

 

 

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton

Olvasói sztorik