Belföld

Összevertek egy férfit a horti búcsú után, mert bokorban szexelt a párjával

Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség azzal a két fiatallal szemben, akik tavaly májusban összerugdostak egy középkorú férfit Hort községben, a Polgármesteri Hivatal melletti parkban.

A faluban búcsút tartottak, melyre a későbbi áldozat is ellátogatott egy közeli településről. Az esemény zárásakor a férfi egy hölgy társaságában a központhoz közeli parkban tartózkodott, egy bokros területen, melyen hajnali két óra körül egy fiatalokból álló vidám társaság haladt keresztül. Amikor a csapat a mozgásérzékelővel felszerelt köztéri lámpa alá ért, az automatikusan felkapcsolódott, megvilágítva a földön fekvő párt.

Úgy tudjuk, hogy a pár pont szexelt, amikor melléjük értek a fiatalok. Az elkövetők pedig nem igazán nézték jó szemmel, hogy a férfi a bokorban kényezteti a nőt. Előbb csak számon kérték a férfit, majd a vita verekedésig fajult.

A tettlegességben a társaság tagjai közül ketten vettek részt, ők fellökték a náluk jóval idősebb vitapartnerüket, majd amikor az elesett, megrugdosták. Egyikük közepes-nagy erővel, legalább négyszer fejbe rúgta a sértettet, mialatt társa a kiszolgáltatott férfi altestét rugdalta. Az erőszaknak végül a búcsúból hazafelé tartó személyek közbeavatkozása vetett véget.

A megvert férfi életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett, melyeket röviddel később a kistarcsai kórházban láttak el.

A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a fiatalok ellen, mely bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyészség a vádiratában mindkét terhelttel szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt, emellett indítványozta azt is, hogy a bíróság az I. rendű – fiatalkorú – vádlottat a próbaidő tartamára helyezze pártfogó felügyelet alá.

Fotó: Illusztráció/police.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.