Másfél percig küzdött a sárvári fürdőben megfulladt kislány

Korábban a témában:

Kamera rögzítette annak a kislánynak az utolsó perceit, aki még november 10-én vasárnap fulladt bele a sárvári fürdő egyik medencéjébe, írja a Blikk.

A lap információi szerint a gyermek másfél percig küzdött, hogy fent tudjon maradni a felszínen, de végül elsüllyedt. A lány közelében több felnőtt is tartózkodott, de senki sem segített rajta, aminek az lehetett az oka, hogy nem volt ereje segélykiáltásra, de még kapálózásra sem.  

A Blikk azt írja, a rendőrség meg akar hallgatni egy férfit, aki hosszan nézte a gyerek küzdelmét, mégsem tett semmit.

A gyerek a tragédiát megelőző pillanatokban eddig ismeretlen okból keveredett el a szülei és testvére mellől. Végül édesanyja az úszómester segítségével találta meg a mozdulatlan kislányt.

Azonnal kihúzták, még egy fürdőző nő is segített, hogy egyetlen pillanatot se vesztegessenek el, és az úszómester megkezdte a gyerek újraélesztését. Tényleg mindent megpróbált a kollégáival együtt, aztán jöttek a mentők, végül a mentőhelikopter vitte el. Soha nem felejtem el a szülők arcát, ahogy nézték a gyermekük életéért folytatott emberfeletti küzdelmet

– emlékezett vissza a történtekre egy szemtanú.

A kórházban már nem tudtak segíteni a kislányon, az a körülbelül három perc, amit a víz alatt töltött, végzetesnek bizonyult.

Vajtko Tibor létesítményigazgató a lap megkeresésére közölte, részükről minden szakszerűen, a szabályok betartásával történt. Az úszómesterek helyesen jártak el, és tényleg mindent megpróbáltak, hogy megmentsék a kislány életét.

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.