Belföld

Elítélték a homofóbokat, akik csókolózó férfiakat fenyegettek Budapesten

Közösség tagja elleni erőszak elkövetésében bűnösnek találta és első fokon 2-2 év próbára bocsátotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság azokat a homofób támadókat, akik még 2013 augusztusában fenyegetően léptek fel egy budapesti dohánybolt előtt csókolózó férfiakkal szemben – számolt be közleményben a Háttér Társaság.

A pár magyar tagja azután kért rendőri intézkedést, hogy két férfi szitkozódva, baseballütőnek látszó tárggyal fenyegette őket. Beszámolójából kiderült, hogy a támadók szexuális irányultságuk miatt zaklatták őket, ami gyűlölet-bűncselekménynek (közösség tagja elleni erőszaknak) minősül. A rendőrök jókora késéssel érkeztek a helyszínre, és a támadók pártját fogták: közölték a sértettekkel, hogy ne ragaszkodjanak a büntetőeljárás elindításához, mert őket is be lehetne vinni, amiért közszeméremsértően viselkedtek. Mint a Háttér Társaság megjegyzi, ez nem igaz, a csókolózás nem tekinthető közszeméremsértésnek. A helyszín alapos átvizsgálása is elmaradt, ami a bizonyítást később jelentősen megnehezítette. A sértett másnap a rendőrségen próbált feljelentést tenni, és a rendőrök fellépése miatt is panaszt tett volna, ám annak felvételét elutasították.

A sértett a Háttér Társaság segítségével a Független Rendészeti Panasztestülethez fordult. 2014 júniusában a panasztestület megállapította: a rendőri fellépés a panaszos alapjogait súlyosan korlátozta. A kiérkezés elhúzódására, a panasz felvételének megtagadására, és a közszeméremsértésre hivatkozó panaszt az országos rendőrfőkapitány is megalapozottnak találta.

A panaszeljárással párhuzamosan a büntetőeljárás is megindult, ez zárult most le a bíróság elsőfokú ítéletével. Az ítélet rámutatott, hogy bár a baseballütővel fenyegetés nem volt egyértelműen bizonyítható, a büntető törvénykönyv közösség tagja elleni erőszak tényállásának megvalósulásához erre nincsen szükség:

már az is bűncselekményt követ el, aki közterületen a sértett szexuális irányultságára hangos, sértő, agresszív megjegyzést tesz.

Az esettel kapcsolatban Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője elmondta: fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek jogaikkal, és minden esetben forduljanak a rendőrséghez, ha hasonló támadás éri őket. Bár az LMBTQI emberek 16 százalékát érte már homofób indíttatású erőszakos támadás, az áldozatoknak csupán töredéke tett feljelentést az ügyben.

Kiemelt képünk illusztráció: Uriel Sinai/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik