Belföld

Hollik a semmi elvételével fenyegeti a szülőket

Az oktatási szakértő szerint a fenyegetés üres, a javaslat mégis sérti a szülői jogokat.

Hollik István olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely a gyerekek után járó állami juttatások elvételével fenyegeti a szülőt. A 168 Óra levezeti, hogy ez azért teljesen abszurd, mert azok után a gyerekek után, akik elhagyják 16 éves korukban az iskolát, már egyébként sem jár semmilyen támogatás, most sem.

2012 szeptembere óta 18 helyett 16 év a tankötelezettség felső korhatára. A kereszténydemokrata kormányszóvivő módosító javaslata valójában a szülőkre tolná a korhatár kiterjesztését, hiszen a gyermek további taníttatást is vállalniuk kell

a tanuló tizennyolc éves koráig, de legalább egy részszakma megszerzéséig.

Amíg ennek nem tesz eleget, addig „valamennyi, a gyerek után járó jogosultságot meg kellene tőle vonni”. A 16. évét betöltött gyerek után, ha megszűnik a tanulói jogviszonya, már nem jár se családi pótlék, se családi adókedvezmény, se árvaellátás, nem jár semmi.

Szüdi János jogász, oktatási szakértő úgy véli, bár Hollik javaslata valóban üres fenyegetés,

szövege sérti a szülői jogokat. És hiába nincs mit megvonni, a fenyegetőzés ténye önmagában is a szülő és a gyerek jogainak lábbal tiprása. Nem biztosítom a gyereknek az iskolát, nem biztosítom neki a tanulás feltételeit, de megfenyegetem a szülőt?

A javaslat megjárta az országgyűlés kulturális bizottságát is. A független Szabó Szabolcs a hetilapnak azt mondta, Hollik ott az egyre nagyobb lemorzsolódással indokolta indítványát, amit azért támogattak, mert valamiképpen visszacsempészi a 18 éves korig tartó tankötelezettség kritériumait.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik