Belföld

Áder: Üzleti lehetőség a klímaváltozás

Magyarországnak reális lehetősége van arra, hogy a klímaváltozás nyertesei között legyen

– mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett Vállalkozások a környezetvédelemért című konferencián.

Előadásában kiemelte, hogy a vállalkozások kihívásnak, üzleti lehetőségnek tekinthetik a klímaváltozást.

A köztársasági elnök emlékeztetett a Budapesti Víz Világtalálkozón bemutatott, a vízválság kezelését segítő kiemelkedő magyar innovációkra, megoldásokra. Úgy fogalmazott: érdemes kihasználni az ország helyzeti előnyét.

Áder János úgy fogalmazott, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai alapján „Magyarország klímabajnok”. A köztársasági elnök kiemelte: megépül a két új paksi blokk, emellett a következő 10 évben Magyarország megtízszerezi naperőművi kapacitását, így a megtermelt áram több mint 90 százaléka szén-dioxid mentes lesz.

A szén kivezetése megtörténik 2030-ra, a tömegközlekedésben pedig a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban elektromos buszok állnak majd üzembe a kormány döntése alapján

– ígérte a köztársasági elnök.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.