Belföld

Holnap megint választ az ország – Jászberénytől Kisberényig

Pontosabban azon tíz település, ahol meg kell ismételni a voksolást.

A voksoláson tíz település harmincezer választópolgára vehet részt.

A szavazáshoz szükséges iratokat és kellékeket (a szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylők jegyzékét, a szavazólapokat, a borítékokat és a jegyzőkönyveket) a szavazatszámláló bizottság elnöke (az egyszavazókörös településen a helyi választási bizottság elnöke) ma veszi át a helyi választási irodától.

A dokumentumok őrzéséről a szavazás napjáig a helyi választási iroda vezetője gondoskodik.

Vasárnap az alábbi helyeken ismétlik meg az október tizenharmadikai szavazást:

  • Jászberény mind a huszonegy szavazókörében
  • Szekszárd hét szavazókörében
  • Lengyeltótiban három szavazókörben
  • Komló, Tarany és Litér egy-egy szavazókörében
  • Pettenden, Nyéstán, Kisberényben és Várföldén, a település mérete miatt, egy-egy szavazókörben voksolhatnak a választópolgárok.

A megismételt önkormányzati választáson átjelentkezésre nincs mód, mozgóurnát péntek 16 óráig lehetett igényelni a jegyzőktől.

S hogy miért kell újrázni?

Jászberényben azért választanak ismét polgármestert, mert:

  • idegenek mentek be a szavazókörökbe
  • a szavazatszámláló bizottsági tagok „kontrollálatlanul mozogtak”
  • a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek, melyek befolyásolták a választás eredményét
  • amúgy négy hete négy jelölt indult a polgármesteri posztért: Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület), Szabó Tamás (Fidesz-KDNP), Magyar Levente (független) és Dobrosi Péter (Mi Hazánk Mozgalom), a legtöbb voksot Budai Lóránt kapta; most vasárnap mindannyian újra próbálkoznak.

A Somogy megyei Kisberényben azért kell megismételni a polgármester- és a képviselő-választást is, mert a helyi választási bizottság megállapította:

  • a település induló névjegyzékében 128 helybéli szerepelt, ami a választást előtti három hétben 252-re emelkedett, ez súlyosan sérti a választás tisztaságának alapelvét és a helyiek jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorláshoz fűződő jogát; tart a közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás
  • amúgy eredetileg a négy önkormányzati képviselői tisztségért tizenegyen indultak, a polgármesteri tisztségért pedig hárman: Baloghné Varga Zsanett (független), Horváth Krisztián (Fidesz-KDNP) és Németh Sándorné (független), a mandátumot akkor Baloghné Varga Zsanett nyerte; most mindannyian újráznak.

A Baranya megyei Pettenden is azért kell megismételni a polgármester-választást, a képviselő-választást és a roma települési nemzetiségi önkormányzati választást, mert a területi választási bizottság megállapította:

  • rövid idő alatt 103-ról 211-re nőtt a névjegyzékben szereplők száma, az újonnan bejelentkezők szavazatai pedig befolyásolták a választási eredményeket
  • eredetileg a négy képviselői helyért tizenhárom jelölt indult, a polgármesteri tisztségért pedig két független: Lakatos Sándor és Simon Sándor, a mandátumot utóbbi nyerte; a vasárnapi voksolásra három egyéni listás jelölt és egy roma nemzetiségi jelölt lépett vissza.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán ugyancsak a választásra jogosultak számának irreális növekedése miatt tartanak megismételt szavazást; a helyi választási bizottság megállapította:

  • a településen huszonhétről rövid idő alatt kilencvennyolcra emelkedett a névjegyzékben szereplők száma, a betelepülők pedig jogszerűtlenül jelentkeztek be a településre
  • a szabálytalanságok miatt eleve nem állapított meg eredményt a helyi választási bizottság.

A Zala megyei Várföldén szintén a tömeges lakcímbejelentés miatt kell megismételni a polgármester- és a képviselő-választást; a Pécsi Ítélőtábla szerint befolyásolta a választás eredményét, hogy:

  • a településen százötvenhétről rövid idő alatt kétszázharminckilencre emelkedett a választópolgárok száma; a választás rendje elleni bűncselekmény miatt rendőrségi eljárás is indult
  • eredetileg a négy képviselői helyért tíz jelölt indult, a polgármesteri posztért pedig két független jelölt: Szörcsökné Horváth Mária és Tóth Árpád; a mandátumot Szörcsökné Horváth Mária nyerte.

A baranyai Komlón azért kell megismételni a polgármester- és képviselő-választást az 5. számú egyéni választókerület 13-as szavazókörében, mert a Pécsi Ítélőtábla megállapította:

  • mert egy tíz-tizenkét fős társaság tagjai jelentős számú választópolgárt kísértek a szavazóhelyiséghez, bementek velük a szavazófülkébe is, amit a szavazatszámláló bizottság nem akadályozott meg
  • a választópolgárok két polgármesterjelölt közül választhattak: Polics József (Fidesz-KDNP) és Ferenczy Tamás indult, az egyéni választókerületben pedig négy jelölt; ketten visszaléptek.

A Somogy megyei Taranyban az 1. számú szavazókörben kell megismételni a polgármester-választást, mert a területi választási bizottság megállapította:

  • szabálytalanságok történtek a szavazókörben a mozgóurnás szavazás során
  • a polgármesteri posztért eredetileg és most vasárnap is négyen indultak: Czink Attila, Orbán György, Ritecz István és Szekretár Pál; a mandátumot négy hete Szekretár Pál nyerte.

A Veszprém megyei Litéren az 1. számú szavazókörben kell megismételni a polgármester-választást, miután a Győri Ítélőtábla megállapította:

  • a szavazókörnek átadott kilencszáz szavazólapból hat szavazólap hiányzik, azok holléte, felhasználásának módja ismeretlen, ezzel pedig sérült a szavazólapok zárt rendszerének elve, a választás tisztaságának, a jóhiszeműség és a rendeltetésszerű joggyakorlás elve
  • a polgármesteri posztért eredetileg és most is ketten indulnak: Szedlák Attila (Fidesz-KDNP) és Varga Mihály (független); négy hete Varga Mihály nyert.

Tolna megyében, Szekszárdon két választókerület, a 2-es és a 8-as összesen hét szavazókörében ismétlik meg a képviselő-választást, ugyanis:

  • három jelölt a szavazás napján többször megjelent a szavazókörökben.

A Somogy megyei Lengyeltótiban a roma települési nemzetiségi választást kell megismételni, a területi választási bizottság szerint ugyanis bizonyított, hogy:

  • a szavazás napján szervezetten szállították a választópolgárokat a szavazókörökbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik