Belföld

Havi 10 millió forintból építene új pártot a Mi Hazánkot elhagyó Volner János

Volner János parlamenti képviselő úgy számol, hogy havi 6-10 millió forint támogatásra van szükség az általa elképzelt új párt anyagi hátterének megteremtéséhez – írja mai számában a Népszava. Volner még szeptemberben hagyta ott Toroczkaiékat, és lett mindenkitől független képviselő a Parlamentben.

Volner János otthagyja a Mi Hazánk mozgalmat
Mert nem akar egy háromszázalékos pártban politizálni.

A korábban a Jobbikban is politizáló Volner János nemrég létrehozta az Európa Öröksége Intézetet. A köztévében pedig már arról beszélt, hogy százötven értelmiségivel összefogva egy „szalonképes, mérsékelt, jobbközép” párt alapításán dolgozik: a folyamat az anyagi lehetőségek felmérésénél tart.

A Népszava azt írja, hogy Volner szerint egy hatékony kampányhoz

a képviselői kereteimen felül havi legalább 6-10 millió forint szükséges. Szigorúan oligarchák nélkül, kizárólag mikroadományokból.

Ennyiből – állította Volner – a mai politikai környezetben már fél év alatt fel lehet húzni egy szalonképes anti-establishment pártot 7-8 százalékra – olvasható a napilapban.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik