Belföld

A Fidesz volt polgármestere a képviselői mandátumát sem veszi át Józsefvárosban

Az októberi önkormányzati választáson a volt fideszes polgármester, Sára Botond maradt alul a volt klubrádiós Pikó Andrással szemben. A kormánypárti politikus a kerületet október 22-én adta át, miután az egyébként első körben megtámadott eredményt végül október 21-én a Fővárosi Választási Bizottság is megerősítette.

Sára a polgármesterség mellett elindult egyéniben is önkormányzati képviselőnek, ám ez esetben sem tudott nyerni: a jelenleg a Momentumban, korábban a DK-ban politizáló, a választáson összellenzéki jelöltként induló Szarvas Koppány Bendegúztól kapott ki.

Az Index vette észre, hogy a fideszes Sára noha így is képviselői mandátumot szerzett kompenzációs listáról, lemond mandátumáról. A politikus Facebook-posztjában szerda este azt írta:

Az elmúlt kilenc évben képviselőként, alpolgármesterként, majd polgármesterként szolgálhattam Józsefvárost. Ez idő alatt olyan eredményeket értünk el a kerületiekkel közösen, melyek miatt nincs okunk szégyenkezni. Az október 13-i önkormányzati választáson lehetőséget kaptam, hogy a munkát képviselőként tovább folytassam. Ugyanakkor olyan feladat előtt állok, amely nem teszi lehetővé, hogy a teljes embert igénylő képviselői megbízatásomat lelkiismeretesen és tisztességesen el tudjam végezni, ezért úgy döntöttem, hogy mandátumomat nem veszem át.

Sára a posztban hozzátesz, nem távolodik el Józsefvárostól:

továbbra is részese maradok a kerületi közéletnek, a józsefvárosiak továbbra is számíthatnak rám, bizalommal fordulhatnak hozzám! Új feladatom során is Józsefváros és a kerületiek érdekeit fogom szem előtt tartani, a megválasztott új városvezetéssel a lehető legtöbb kérdésben együttműködöm.

Józsefvárosban november 7-én, csütörtökön tartja az alakuló ülését az új képviselő-testület 10 órától.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik