Belföld

PM: a kormány nem tervezi a kata drágítását

Korábban a témában:

A kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását – közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön, miután megírtuk, súlyosan szigorítanák a katázás szabályait, megszűnne a többes katázás és 40 százalékos plusz adó terhelne bizonyos bevételeket.

A közlemény szerint az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok hívták fel a kormány figyelmét a katát érintő visszaélésekre, ezért az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd.

A Pénzügyminisztérium a közleményben felidézte, a  kormány azért vezette be az alacsony adójú kisadózó vállalkozások tételes adóját 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse.

Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is – írja a szaktárca közleményében.

A kata jelenleg Magyarország legnépszerűbb és legkedvezőbb adófajtája, amelynek előnyeit a kormány a jövőben is meg kívánja védeni – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.