Belföld

Autistáknak alakítanak ki fejlesztőközpontot a Heim Pál kórházban

Autista gyerekeket és családjukat segítő fejlesztő- és módszertani központot alakítanak ki a Heim Pál kórház egyik épületében. Az új intézmény létrehozását a Mol Nyrt., fesztiválozó fiatalok közreműködésével, tízmillió forinttal támogatta – ismertették kedden Budapesten.

Az MTI beszámolója szerint az Út a Mosolyért Alapítvány vezetői a koncepcióismertető sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a jövőben Együtt az Autistákért Alapítvány néven működnek majd, gyűjtik a támogatásokat.

Szijjártó-Nagy Szilvia, Szijjártó Péter külügyminiszer felesége és egyben az alapítvány elnöke közölte: az Autista Mintaház elnevezésű fejlesztő- és módszertani központ a XIII. kerületben, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermek téri épületében kap majd helyet.

Fontos, hogy az autizmussal élők minél hamarabb hozzájussanak a fejlesztésekhez, a családok el tudják fogadni helyzetüket, valamint az is, hogy a társadalom megértse, mit jelent az autizmus és miként tudnak segíteni autista embertársaikon. Hozzátette: ehhez szükség van a programok bővítésére és arra, hogy elérhetők is legyenek a családok számára.

Szollár Domonkos, a Mol kommunikációs igazgatója nyári támogató programjukat felidézve elmondta, a Mol az #együttazautistákért hashtaggel a közösségi médiában posztoló fiatalok egy-egy képe után 500-500 forint támogatást adott az alapítvány céljára.

Nagy Anikó, a Heim Pál gyermekgyógyász főigazgatója azt közölte, az új intézményben elsősorban három-nyolc év közötti gyerekeket várják, akiket autizmus spektrumzavarral diagnosztizáltak; az ő korai fejlesztésüket, terápiájukat dolgozzák ki egy komplex, sok szakemberből álló csapattal.

Nyakas Laura, az alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy az alapítvány idén is elindítja Süti Shop elnevezésű kampányát, amelyet december 14-én és 15-én tartanak meg a Szent István Bazilika előtti adventi vásárban. A jótékonysági sütivásáron hazai hírességektől, köztük sportolóktól, művészektől lehet majd megvásárolni a különleges édességeket, az eladott süteményekből befolyt összeget pedig szintén az épület átalakítására fordítják majd.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Balaton József

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.