Belföld

Nem akarták beengedni az ombudsman munkatársait a visegrádi idősotthonba

Nem akarták beengedni a visegrádi Aranykor Alapítvány Idősek Otthonába az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) szakértőit, akik ellenőrizni szerették volna, minden a jogszabályoknak megfelelően működik-e az intézményben – írja a Népszava az AJBH látogatásról készült jelentése alapján.

A jelentés szerint azért nem engedték be a szakértőket, mert az alapítvány kuratóriumának elnöke (aki telefonon értesült a látogatásról) nem járult hozzá a szakértői ellenőrzéshez. A hozzájárulására egyébként nem is lett volna szükség, a hivatal szakértői ugyanis az ENSZ kínzás elleni egyezménye által előírt Nemzeti Megelőző Mechanizmus keretében jártak el, így korlátozás nélkül beléphettek volna, az együttműködési kötelezettség megsértése alaptörvényellenes.

Végül húsz perc várakoztatás után megengedték az AJBH szakértőinek, hogy belépjenek, aki azt tapasztalták, hogy:

  • az egészségügyi személyzet létszáma 9 főből állt, közülük négyen a szükséges engedély nélkül dolgoztak,
  • volt olyan ellátott, aki már nem is emlékezett arra, mikor járt utoljára orvosnál,
  • többen évek óta nem jutottak ki a szabad levegőre sem.

A Népszava emlékezetet, ez ugyanaz az otthon, ahonnan az idei év elején három idős ember ellátási szerződését felmondták, mert a fenntartó alapítvány vezetése szerint valótlanságokat állítottak az intézmény működéséről.  A jelentés szerint az elbocsátások jogsértő módon történtek.

kiemelt képünk illsuztráció; forrás: iStockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik