Belföld

Több százan tüntettek Budapesten, hogy ne kezdődjön elölről a lúgos orvos pere

Bene Krisztián szabadulása iszonytató üzenet lenne minden áldozatnak, az összes hozzátartozónak, és az egész társadalomnak

– üzenik az EZT NEM! – Sárga rózsával az igazságért tüntetés szervezői. Hétfő este több százan gyűltek össze a budapesti Clark Ádám téren, majd a térről a Parlament épületéhez mentek, hogy tiltakozzanak a lúgos orvosként ismert Bene alkotmányjogi panasza ellen, és nyomást gyakoroljanak a bíróságra.

A bíróság november 5-én, kedden dönt arról, hogy helyt ad-e a lúgos orvosként ismert Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának. Ha igen, azzal hatályon kívül helyezi a Kúria ítéletét, és a büntetés végrehajtását. Benét életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt 11 év fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kúria, mert brutálisan megcsonkította és maradandó károsodást okozott volt barátnőjének, Renner Erikának. Bene viszont nemrég alkotmányjogi panaszt nyújtott be.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Bene azért nyújtott be panaszt, mert jogi képviselete szerint alkotmányellenes a Kúria hivatkozása és ítélete. Kéri, hogy semmisítsék meg az ügyét, és tárgyalják újra azt harmadfokon. A 168 óra azt írta korábban, hogy a beadványozó indoklása szerint Bene Krisztiánt megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától. Benéék szerint a régi törvény nem adott lehetőséget arra, hogy harmadfokon a másodfokú tényállást vizsgálják, ezért csak a büntetés kiszabásáról dönthettek. Viszont épp ekkor lépett érvénybe az új törvény, ami ezt engedte volna már.

A hétfői tüntetésen sárga rózsát, a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképét dobták a Parlament elé. A demonstráción beszédet mondott Szentesi Éva, Péterfy-Novák Éva és Mérő Vera. 

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik