Belföld

Megválasztottak három alpolgármestert Szombathelyen

Három alpolgármestert és három tanácsnokot választott csütörtökön a Szombathelyi Közgyűlés, amely csütörtökön elfogadta a testület módosított szervezeti és működési szabályzatát is.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester előterjesztésére a közgyűlés titkos szavazással László Győzőt és Horváth Attilát és Horváth Soma Ádámot (mindhárom Éljen Szombathely!) választotta alpolgármesternek, az új tisztségviselők letették hivatali esküjüket.

A közgyűlés a polgármester javaslatára – a Fidesz-KDNP képviselők tartózkodása mellett – külkapcsolatokért felelős tanácsnoknak választotta Szuhai Viktort, a fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnokká Németh Ákost (mindkettő Éljen Szombathely!), a költségvetési ügyek tanácsnokává pedig Molnár Miklóst (Pro Savaria).

Döntöttek arról is, hogy 300 ezer forintos díjazás jár havonta a frakcióvezetőknek és 350 ezer forint a tanácsnokoknak. Ezeknek a tisztségeknek az ellátásáért korábban nem járt díjazás.

Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a tanácsnokok és bizottsági tagok honoráriumainak emelésével a korábbi költségeket megduplázták és önmérsékletre szólított fel a város vezetőségét.

Nemény András polgármester válaszában úgy fogalmazott: a bizottsági tagság és tanácsnoki poszt betöltése munkával jár, ezt a munkát el kell ismerni.
Döntött a közgyűlés az önkormányzati bizottságok felállításáról, azok összetételéről és vezetőiről, illetve javadalmazásukról is. A bizottsági helyekkel kapcsolatban Illés Károly, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője jelezte: kevésnek tartja a városi ellenzéknek adott bizottsági helyeket, mert nem tükrözi a választásokon kapott szavazatok arányait.

A közgyűlés a törvényes végkielégítésen túl kéthavi illetményének megfelelő juttatást szavazott meg Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) korábbi polgármesternek és mindhárom korábbi alpolgármesternek.

A testület határozott több városi cég ügyében is. Úgy döntött, közös megegyezéssel megszünteti a Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjének megbízását, kezdeményezi a Vasivíz Zrt. vezérigazgatójának leváltását, valamint megszünteti a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének munkaviszonyát.  Illés Károly (Fidesz-KDNP) mindezt úgy kommentálta: a szombathelyi városi önkormányzatban „politikai tisztogatás” folyik.

A szombathelyi közgyűlésben a többség biztosításához szükséges 11 szavazata önállóan is megvan a várost vezető Éljen Szombathely!-frakciónak, 8 szavazata van a Fidesz-KDNP frakciónak, egy a Pro Savaria Egyesületnek és egy a független Czeglédy Csabának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik